Szerző: Sümeg Városi Televízió

A vakáció veszélyei

A vakáció veszélyei

A vakáció eltöltésének számos lehetőségét mutattuk meg mai adásunkban is. Ám mint tudjuk, a felhőtlen időtöltés során számos veszélyforrással is számolni kell. Ezek megelőzésével kapcsolatban tájékoztatja nézőinket Kiss József Attila rendőralezredes. Szülőknek, nagyszülőknek, gyerekeknek egyaránt érdemes megnézniük!

A gazdaságélénkítő kormányzati intézkedésekről

A gazdaságélénkítő kormányzati intézkedésekről

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az elmúlt héten Ajkán találkozott helyi és térségi üzletemberekkel. Televíziónknak lehetősége nyílott arra, hogy interjút készítsünk a miniszterrel. A beszélgetésben szó esett a versenyképesség-növelő támogatásról, a járványügyi helyzetről és a migrációs válságról is. Szijjártó Péter hangsúlyozta, a kormány megvédte az emberek életét, egészségét, valamint gazdaságvédelmi intézkedéseik során elsősorban a munkahelyek megtartására fókuszálnak. Kiemelte azt is, a Sümegen beruházni kívánó külföldi partnerekkel kapcsolatban készek a hathatós támogatásra.

Versenyképesség-növelő támogatások sümegi vállalkozásoknak

Versenyképesség-növelő támogatások sümegi vállalkozásoknak

A kormány versenyképesség-növelő programjának célja, hogy a koronavírus-járvány által sújtott közép-és nagy vállalatok számára pénzügyi segítséget nyújtson. A támogatásért a cégek vállalják, hogy megtartják a munkavállalókat, továbbá új beruházásokat hajtanak végre. Megyénkben 33 cég érintett ebben, közülük kettő nagy vállalkozás sümegi. Híradásunkban nyilatkoznak arról,  nagyra értékelik ezt a lehetőséget.