Ablak, Sümeg város magazinja 2018.10.31.
Tartalom:
Sümegi Szimpózium – a települési értékekről
Beszélgetőtársak: Dr. Horváth Zsolt a magyar értékek szakértője, Oszkai Réka múzeumi- közművelődési szakember és Végh László polgármester
Tartalom:
Sümegi Szimpózium – a települési értékekről
Beszélgetőtársak: Dr. Horváth Zsolt a magyar értékek szakértője, Oszkai Réka múzeumi- közművelődési szakember és Végh László polgármester
Tartalom:
-Halottak Napi mementó
-Elmélet és gyakorlat együtt a sümegi szakképzőben
-Őszi galérianyitó a Kompanik Zsófia Óvodában
-Vetélkedők és halloween az idegen nyelv hete zárásaként
-Megjelent a Sümeg és Vidéke legfrissebb száma
Nemzeti ünnepünkön Sümeg városa méltóképpen emlékezett az 1956-os forradalom hőseire. Az iskolások szervezetten vettek részt az ünnepségen, míg a város felnőtt lakossága október 23-án, a Kisfaludy Sándor Művelődési Központban emlékezett. Végh László polgármester köszöntőjében érintette a történelmi eseményeket, valamint kitért a sümegi hősök emlékezetére is, név szerint említve azokat, akik részt vettek a küzdelmekben. Ünnepi műsort A Rami Színkör adott.
Tartalom:
-Sokrétű feladatok a Sümegi Közszolgáltató Kft-nél
-A Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ fejlesztései
-Himfy Feszt – beszélgetés a Kisfaludy család leszármazottjával
Tartalom:
-Pályázat közösségfejlesztésre
-Teljes a Sümegi Tanuszoda kihasználtsága
-Az Öregdiákok Baráti Körének őszi közgyűlése
-Könyvtári foglalkozás az Állatok Világnapján
-Szüreteltek az óvodások
Tartalom:
-Aktuális témák a város vezetőjével
-Iskolapad című rovatban:
Reform-kori projekt
Európai Diáksport Nap a Ramassetter iskolában
Rédli András vívóolimpikon Sümegen