Hónap: 2016 április

Lakossági fórum a város fejlesztéséről

Lakossági fórum a város fejlesztéséről

Lakossági fórumra hívta az érdeklődőket Végh László, a település vezetője. Képes előadásában részletezte azokat a városfejlesztési elképzeléseket, amelyek meghatározzák a következő időszakot. Ismertette az úgynevezett Ramassetter- terv fő célkitűzéseit, azokat a tényezőket, amelyek az önkormányzat gazdálkodását ésszerűvé teszik és hozzájárulnak a városi életfeltételek javításához. A lakossági fórumot teljes egészében megtekinthetik április 23-i, szombati rendkívüli adásunkban.

Elindult a főiskolai akadémia

Elindult a főiskolai akadémia

A sümegi közösségi főiskola közpolitikai akadémia címmel előadássorozatot kezdeményezett. Az elmúlt héten került sor a nyitó programra. Az első téma a népességfogyás volt. Ezt követően a hitből közösség, közösségből kultúra, kultúrából gazdaság című előadást hallhatták a résztvevők.

Költészet napi koncert iskolásoknak

Költészet napi koncert iskolásoknak

Hazánkban 1964 óta József Attila születésének napján, azaz április 11-én ünnepeljük a költészet napját. A sümegi Kisfaludy Sándor Művelődési Központ és Könyvtár a Kávészünet együttes közreműködésével rendhagyó irodalom órával tisztelgett a magyar líra előtt. József Attila megzenésített versei mellett Gárdonyi Géza, Radnóti Miklós, Ady Endre, Petőfi Sándor, Juhász Magda költeményei is elhangzottak. A helybéli iskola növendékein kívül a környező települések iskolásai is jelen lehettek.

Ablak, Sümeg város magazinja 2016.04.13.

Ablak, Sümeg város magazinja 2016.04.13.

Tartalom:

– Érettségihez közeledve- vendég: a Kisfaludy gimnázium igazgatója
– A Kisfaludy napok összefoglalója
– Versek és gondolatok Költészet napjára
Sportpercek:
– Röplabda diákolimpia
– Sümegre érkezett a röplabda országos szövetségének főtitkára

Híradó 2016.04.13.

Híradó 2016.04.13.

Tartalom:

– Foglalkoztatási lehetőségek munkáltatóknak
– Lakossági fórum a város fejlesztéséről
– Rendőrségi figyelemfelhívás gyalogosoknak
– Elindult a főiskolai akadémia
– Költészet napi koncert iskolásoknak

Ülésezett Sümeg város képviselő-testülete

Ülésezett Sümeg város képviselő-testülete

A március havi képviselő-testületi ülésen sor került rendeletalkotásra, az intézmények szervezeti és működési szabályzatainak módosítására. Jóváhagyták a képviselők a főiskolai ösztöndíjprogramot, valamint a közbeszerzési tervet. Módosítják a későbbiekben a helyi építési szabályzatot, ennek előkészítését irányozták elő. Döntést hoztak arról, hogy egy szakcsoport fogja felülvizsgálni a szociális bérlakások állapotát.