Hónap: 2020 január

Sümeg Város Napja: A város által alapított díjak átadása

Sümeg Város Napja: A város által alapított díjak átadása

A város napi ünnepség különleges színfoltját képezi a kitüntetések átadása. A város által alapított díjakat azoknak a személyeknek ítéli oda – civil ajánlások alapján – az önkormányzat képviselő-testülete, akik sokat tesznek a helyi közösségekért. Idén 4 kategóriában adtak át elismeréseket.
Most következzenek az idei díjazottak. Riportjainkból az is kiderül, milyen gondolatok fogalmazódtak meg bennük a felemelő pillanatokban, mit jelent számukra ez az elismerés.

Sümeg Város Napja: Végh László polgármester ünnepi köszöntője

Sümeg Város Napja: Végh László polgármester ünnepi köszöntője

Az ünneplésen  minden mozdulat, minden énekhang és a teljes hangulat a fennköltséget hordozta. Jól illeszkedtek mindehhez Végh László polgármester gondolatai, melyek szóltak a tudatos városfejlesztésről, az előre mutató célokról és szóltak arról is, hogyan lehet még inkább azért dolgozni, hogy a közösség minden tagja érezze, otthonra találhat ebben a városban.

Sümeg Város Napja: Huszárok bevonulása, Buzási Szabolcs és a Broadway Táncegyüttes műsora

Sümeg Város Napja: Huszárok bevonulása, Buzási Szabolcs és a Broadway Táncegyüttes műsora

36 éve nyilvánították várossá Sümeget. Hagyomány, hogy ennek évfordulóján, minden évben a január 6-ához közel eső vasárnapon ünnepi műsorral teszik emlékezetessé ezt a napot. Így történt idén is: táncelőadás, zenei betétek fokozták a hangulatot. Díjátadásokra is sor került, a különböző közösségek jeles tagjai közül választotta ki a képviselő-testület a Kisfaludy-, a Ramassetter- és a Sümeg Városáért díjazottakat, valamint a közigazgatásért végzett tevékenység elismerését is átadták. Az összegyűlt vendégsereg az újévet is köszöntötte ezen a jeles alkalmon.