Hónap: 2016 március

Közbiztonsági egyeztető fórum

Közbiztonsági egyeztető fórum

A Sümegi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum idős és ifjúságvédelmi csoportja megtartotta első félévi ülését. Ez alkalommal került sor az előző évi munka értékelésére is, valamint megfogalmazták az idei évre tervezett feladatokat. Szükségesnek tartják a szakemberek a rendszeres egyeztetést, céljuk, a településen élők biztonsága.

Fejlesztő pedagógia a Ramassetter iskolában

Fejlesztő pedagógia a Ramassetter iskolában

Az oktatásban nagy kihívást jelent a tanulók eltérő képességeihez történő alkalmazkodás. Ezt célozza a fejlesztő pedagógia, mely a Ramassetter iskolában is jelen van. Három főállású gyógypedagógus kiscsoportos foglalkozások keretén belül foglalkozik a gyerekekkel, így próbálják elérni a felzárkózásukat.

Húsvéti készülődés az óvodai csoportokban

Húsvéti készülődés az óvodai csoportokban

Az óvodai csoportokban lázas készülődés folyik. Kézműves foglalkozásokon hangolódnak rá a húsvéti szokások elsajátításához. Dalokat, mondókákat tanulnak, és természetesen a fiúk készülnek locsolóversekkel is. Az egyik csoportban még nagytakarítást is végeznek a napnál. Játékosan, mesejátékkal.

Magyar siker párbajtőrben

Magyar siker párbajtőrben

Junior Európa-bajnok lett Siklósi Gergely párbajtőröző, az Sz-L BAU Balaton Vívóklub versenyzője egyéniben és csapatban is az újvidéki bajnokságon. A kontinensbajnok idén érettségizik. Kadettként már csapatban szerzett aranyérmet, a mostani egyéni első helyezése azonban eddigi pályafutása csúcsát jelenti.

Békés harcművészek edzenek rendszeresen Sümegen

Békés harcművészek edzenek rendszeresen Sümegen

Kortól függetlenül sokakat magával ragad ez a sportág. Hazai és nemzetközi megmérettetéseken rendszeresen részt vesznek, sikeresen képviselik lakóhelyüket. A legutóbbi lisszaboni nyílt Európa bajnokságon ifjúsági kategóriában a helyi gimnazista, Horváth Ferenc ezüstérmes lett.